A gyógytorna unalmas – inkább játsszunk helyette!

 

 


“Gyerekkoromban nagyon szerettem bújócskázni. Egyszer föl akartam mászni egy fára, melyen jó búvóhely kínálkozott, de lezuhantam, és eltörtem a karomat. Az első osztályt egy nagy gipszkötéssel a törzsemen kezdtem. Hat hét múlva vették le, de utána sem tudtam kinyújtani a könyököm, s gyógytornáznom kellett, hogy hajlítani és nyújtani tudjam. Naponta százszor, minden nap. Nem nagyon tornáztam, mert a gyakorlatot unalmasnak és fájdalmasnak találtam, s ezért a javulásom még hat hétig elhúzódott.”